Somoskövi-Mancz Timea | Lakberendező

Fogorvosi váró – Járomident, Kecskemét

Fogorvoshoz járni többségünknek mumus. Igaz?

Éppen ezért, jóleső érzés egy számunkra kellemes, komfortos helyen várakozni, míg ránk kerül a sor.

Dr. Járomi Éva fogorvos és csapatának küldetése a stresszmentes fogászat. A türelmes, páciensközpontú dentálhigiénés ápolással és fogászati beavatkozásokkal oldódik, majd megszűnik ellenérzésünk.

A kedves felkérésnek szívesen tettem eleget, hogy alakítsuk ki úgy a meglévő a várótermet, hogy a növekvő páciens-szám mellett is kényelmesen lehessen várakozni. A második verzióban egy, a gördülékeny adminisztrációt segítő recepció is került a tervekre. Még alakul a végső döntés, elképzelhető, hogy egy harmadik megoldás lesz a nyerő!

A Járomident brand-jében szereplő magenta színt használtuk fel a váróhelyiség finomítására, amelyet eddig orvosi köpenyeiken és egyéb kiegészítőkön láthattunk viszont. Az alapok maradnak, a fa nyílászárók barna színe mellett is jól megfér ez a női energiákat idéző magenta szín. Mivel minden falon van nyílászáró, így a helyiség berendezése jóval kötöttebb, igyekeztem az adottságokból kihozni a legtöbbet.

#fogorvosiváró #jaromident #fogászat

Tedd fel bátran a kérdéseidet!